Hírekösszes hír »
Szállásokösszes szállásadó »
Látnivalók a településenösszes látnivaló »
Balatonfüred, Blaha Lujza u. 1.
Balatonfüred,
Balatonfüred, Balatonfüred, Öreghegyi u.
Balatonfüred, 8230 Balatonfüred, Fürdő u. 35.
Balatonfüred,
Aktuális programokeseménynaptár »
Nincsenek ma programok Balatonfüreden.
Balatonfüred története
Füred térségét már az ősember is lakta. Első ismert lakói a rómaiak voltak, emléküket számos kiásott épületrom és síremlék jelzi. Füred nevével írásos emlékként először 1211-ben találkozunk, a Tihanyi Apátság egy birtokösszeírásában. Mai területén az Árpád-korban hét település állt. A város legrégebbi, a Kéki-patak partján épült, később elhagyott településrésze ma szőlőterület, maga a Kéki-forrás még működik.
15. századi templomrom1717-ben említik savanyúvizét, majd 1729-ben újra. 1722-ben vegyelemeztették és gyógyvízzé nyilvánították. Ezidőtájt már állt egy fa fürdőház, majd nemsokára egy kőház, kiadó szobákkal vendégek számára. Később kétemeletes új fürdőház is épült.
A város az 1800-as évek-ben, a reformkorban indult fejlődésnek. A vendégek szórakozását a nyári időben fából készült színház szolgálta, 1831-ben pedig itt épült a Dunántúl első magyar nyelvű kőszínháza. A színházat Kisfaludy Sándor alapította.
Horváth János rendezte 1825. július 26-án a füredi Horváth-házban az első Anna-bált lánya, Anna Krisztina tiszteletére. Az Anna-bál hagyománnyá vált, 2005-ben a 180. alkalommal tartották meg.
Széchenyi István kezdeményezésére innen indult el 1846-ban az első balatoni gőzhajó, a Kisfaludy. Füreden hajógyár is létesült. Főként a kiegyezés utáni időszakban kedvelt találkozóhelye lett a politikusoknak, művészeknek; ekkor kezdődött a település nagyobb fellendülése, feltöltötték a tó partját, kialakították a sétányt, magánvillák épültek, megépült a kórház déli szárnya. Jókai Mór itteni villájában írta Az arany ember című híres regényét, melynek egy része a Balatonnál játszódik. Az épület ma múzeum, ahol láthatjuk az író bútorait, személyes tárgyait.
1884-ben itt alakult meg az első magyar vitorlásegyesület, a Stefánia Yacht Club.
A második világháború után, az 1960-as években indult újabb fejlődési szakasza. 1966-ban itt tartották a XXVII. FICC (Nemzetközi Camping Caravanning Club) Rallyt, erre épült 4000 személyes kempingje. 1971-ben Füredet Magyarország első gyógy- és üdülőhelyi városává nyilvánították. Balatonfüred a Szőlő és bor nemzetközi városa.
